„Csaknem tíz százalékkal több gázt fogyasztottak a német háztartások és kisvállalkozások egy hét alatt, mint a négyéves átlag” – számolt be csütörtökön a német hálózati szabályozóhatóság. Később arra figyelmeztették a német lakosságot, hogy válság fenyegeti őket, amennyiben nem csökkentik a gázfogyasztásukat – számolt be az Index csütörtöki cikkében.
„A helyzet nagyon súlyossá válhat”
A portálon azt írják: a gázellátásért is felelős Szövetségi Hálózati Ügynökség vezetője hasonló aggodalmaknak adott hangot nemrég a túl magas fogyasztással kapcsolatban. Klaus Müller szerint ugyanis a háztartások, vállalkozások és az ipari minimum húszszázalékos megtakarítása nélkül nehezen tudja majd elkerülni Németország a téli gázveszélyhelyzetet.
A helyzet nagyon súlyossá válhat, ha nem csökkentjük jelentősen a gázfogyasztást”
– hangsúlyozta az ügynökség elnöke.
A cikkben kiemelik: az ország gázfogyasztásának hatvan százalékáért a nagy feldolgozóipar felel, míg a háztartások és a kisvállalkozók a gázfogyasztás negyven százalékát adja. Múlt héten csupán az ipari nagyfogyasztóknak sikerült kismértékben csökkenteniük a fogyasztásukat.
Kiemelt kép: Daniel Roland/AFP